Rólunk

Hosszú évek óta sikerrel tevékenykedünk mind a pályázatírás, mind pedig a projektmenedzsment területén. Az így szerzett tapasztalatoknak és fiatalos lendületünknek köszönhetően bátran kijelenthetjük, hogy nincs számunkra sem lehetetlen, sem megoldhatatlan feladat, legyen szó Hazai vagy Európai Uniós pályázatokról.

Ügyfélkörünk az ország egész területéről kerül ki, de időről időre sikeresen menedzselünk határon átnyúló projekteket is. 

Partnereink elsősorban cégek, vállalkozások, de gyakori Ügyfeleink Civil Szervezetek valamint Önkormányzatok is.

Cégünk széleskörű ismeretekkel, komoly kapcsolati tőkével és szerteágazó referenciákkal rendelkezik. 

Magunkat és Kollégáinkat is folyamatosan képezzük, hiszen a folyamatos fejlődés számunkra elengedhetetlen ahhoz, hogy Ügyfeleinknek magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk. 

Nagy öröm számunkra, hogy folyamatosan bővülő Ügyfélkörünk jó része személyes ajánlás útján jut el hozzánk és szavaz nekünk bizalmat.  

Fő profilunk a vállalkozásokhoz kapcsolódóan az eszközbeszerzés-, a kutatás-fejlesztés-, a telephelyfejlesztés-, az energetika- és a mezőgazdasági pályázatok, de komoly tapasztalattal rendelkezünk a kereskedelemfejlesztési-, a turisztikai-, valamint a megújuló erőforrások felhasználására kiírt pályázatok megírásában és menedzselésében is.

2023-tól új bővítettük szolgáltatásaink körét és hitelügyintézéssel, valamint Partnerünknek köszönhetően már céges likviditás kezeléssel valamint komplex pénzügyi- és befektetési tanácsadással is Ügyfeleink rendelkezésére állunk.

Történetünk

Hogy miért alapítottunk egy sokadik pályázatíró céget a már amúgy is telített magyar piacon? Mert hisszük és valljuk azt, hogy kitartással, alázattal, kemény munkával és kellő motivációval sikerre vihetünk minden olyan projektet amelyben részt veszünk. 

Cégünk nem csupán egy a sok közül. Nem célunk senki után beállni a sorba, senkit sem másolni, senkivel sem konkurálni. Járjuk a saját utunkat anélkül, hogy hátra néznénk. Előre tekintünk, akár csak Ön, aki most ezeket a sorokat olvassa.

Dolgoztunk a közigazgatásban, a versenyszférában alkalmazottként és vezetőként egyaránt, valamint irányítottunk és ma is irányítunk saját céget, saját vállalkozást.

Pontosan a fentiek miatt tisztában vagyunk azzal, hogy a cégvezetés egy komplex, nagy körültekintést és tapasztalatot igénylő feladat. Ma már nem elég a kemény munka, a kitartás, a sok befektetett idő/pénz/energia ahhoz, hogy egy vállalkozást sikerre vigyünk. Folyamatosan fejlődni és fejleszteni kell, hiszen ma már ha nem fejlődünk és nem leszünk napról napra jobbak, egészen egyszerűen rosszabbak leszünk, hiszen biztosan akad majd valaki aki jobb nálunk… 

Ennek elkerülése érdekében ki kell használni a rendelkezésre álló pályázati lehetőségeket és ki kell aknázni minden olyan alkalmat, mely előre visz bennünket és vállalkozásunkat. 

Pontosan ezért vagyunk itt, hogy segítsünk Önnek elindulni az úton, a fejlődés útján, megvalósítani az álmait, segítsünk belevágni a fejlesztésekbe és menedzselni a saját cégét, vállalkozását.  Tudjuk, hogy sok esetben nincs senki Ön mellett, aki segíthetne, aki tanácsot adna, aki meghallgatná és bíztatná, vagy levenné a válláról a terhek egy részét. Következésképp csak magára, a saját tapasztalataira vagy a megérzéseire hagyatkozhat. 

Ez azonban sokszor fájdalmas tévutakkal, csalódásokkal, esetenként anyagi ráfizetéssel is járhat. 

Mi segítünk Önnek vállalkozása fejlesztési elképzeléseinek megvalósításában, abban, hogy akár a még csak az Ön fejében létező ötleteket közösen valóra váltsuk, valamint pénzügyi támogatást is nyújtunk a rendelkezésre álló források maximális kiaknázásával. 

Mi nem csupán közvetítők vagyunk, akik lehívják Önnek a sikeres pályázat esetén megítélt támogatási összeget, hanem végigvisszük és koordináljuk a teljes projektet a beadástól a megvalósulásig és tovább. Segítünk Önnek, hogy ne akadjon el a folyamat, nem vesszen el a már megnyert támogatás és levesszük a terhet a válláról, hogy Önnek a napi teendői mellett ezzel már ne kelljen foglalkoznia.

Az utóbbi években rengeteg új támogatási forrás nyílt a különböző szakterületeken, így a környezetvédelem, a technológiai fejlesztések vagy akár a társadalmi kohézió területén. Ezek a támogatási lehetőségek a vállalkozások mindennapjait könnyíthetik meg és új prespektívát nyitnak a versenyképesség fenntartása érdekében. 

A pályázati lehetőségek maradéktalan kihasználása mellett fontosnak tartjuk a tudatos pénzügyi- és befektetési döntéseket is. A kellő körültekintéssel és hozzáértéssel meghozott pénzügyi döntések nagyban meghatározzák az Ön cégének sikerességét is és befolyásolják a cég piacon maradását valamint meghatározzák hosszú távú versenyképességét. 

Megbízható és fedhetetlen Pénzügyi Partnerünknek köszönhetően teljes bizalommal és meggyőződéssel ajánljuk Önnek komplex pénzügyi szolgáltatásunkat legyen szó szűkös- vagy bő likviditásról, szívesen segítünk Önnek abban, hogy többé ne kelljen cége pénzügyei miatt aggódnia!

Böde Orsolya

Diplomás közgazdász és nemzetközi tanulmányok szakértő. Német, angol és francia nyelven beszél. Két lánygyermek boldog Édesanyja.

Számos külföldi országban élt és dolgozott. Tapasztalatait nemzetközi projektek alkalmával Auszria, Franciaország és Törökország mellett a tengerentúlon, a Karib-térségben levő Martinique szigetén is kamatoztatta.
Külügyi szakértőként dolgozott a Magyar Külügyminisztériumban és részt vett számos állami pályázati projekt előkészítésében, megírásában és lebonyolításában.
Éveken keresztül tevékenykedett pályázati projektiroda és pályázatíró cég alkalmazottjaként, ahol a tapasztalatszerzésen túl sikerült alaposan feltérképeznie ennek a szakmának a napos és árnyoldalait is. Számos sikeres pályázati projekt fűződik a nevéhez, releváns tapasztalatot szerzett a lakossági-, egyesületi-, önkormányzati-, egyházi-, valamint a vállalati pályázatírás és projektmenedzsment területén. Régóta jelen van a vállalkozói szférában, évek óta sikeresen vezeti saját cégét és igazgat több vállalkozást.

Aktív és kiterjedt vállalati kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Pontosan tudja, hogy a sikert nem adják ingyen, azért keményen meg kell küzdeni. Elhivatott, alapos, kitartó és soha nem adja fel.

„Sikerem titka a tapasztalat, a folyamatos tanulás és a szakma iránti alázat. Bátran bízza rám cége jövőjét, ígérem nem fog csalódni!“

          Böde Orsolya

Böde Flórián

Eredeti szakmáját tekintve idegenforgalmi és turisztikai szakember. Német és angol nyelven beszél. Egy lánygyermek boldog Édesapja.

Közel 20 éves szamkai/gyakorlati tapasztalattal és felsőfokú közgazdász diplomával rendelkezik. Az elmúlt két évtizedben elsősorban a turizmus területén tevékenykedett. Tapasztalatait itthon és külföldön szerezte, főként az idegenforgalom, a szállodaipar, ill. a szépség- és egészségipar területén. Hosszú évekig élt és dolgozott Svájcban, ahol nagy nemzetközi szállodaláncoknál gyűjtött tapasztalatokat. Hazai szakmai életútja során különböző pozíciókban részt vett több, a turizmushoz köthető sikeres vállalkozás életében. Végigjárta a szállodaipar szakmai ranglétráját. 

Nevéhez fűződik számos konferencia és állami protokoll rendezvény szervezése és lebonyolítása, értékesítési vezetőként részt vett szépség- és egészségiparhoz köthető projektben, tanácsadóként közreműködött több sikeres vállalkozás életében. Előadóként segítette turisztikai projektek munkáját, valamint gyakorló szállodaigazgatóként irányított szállodai részlegeket és éveken keresztül sikeresen vezetett piacvezetőnek számító 4*-os balatoni wellness szállodát.

Munkája során szorosan együttműködött önkormányzatokkal, civil-és szakmai szervezetekkel, irányított és sikerre vitte több vállalkozást. A hosszú évek alatt itthon- és külföldön megszerzett „nyugat-európai gondolkodás- és szemléletetmódját” az elmúlt években sikeresen kamatoztatta. 

Hosszú évek óta figyelemmel kíséri a világgazdaságban zajló pénzügyi- és gazdasági folyamatokat valamint a tőke- és pénzpiacok működését. Ezen tudását igyekszik folyamatosan csiszolni és tovább adni Partnerei számára.

Fontosnak tartja a motivált munkavégzés mellett a minőségi szolgáltatásnyújtást, az innovációt és az egyediséget. Maximalistaként törekszik arra, hogy sikerre vigyen minden projektet, nem ismer lehetetlent.

„Számomra nincs lehetetlen. Régóta foglalkozom cégekkel és veszek részt különböző vállalkozások életében. Tudom és látom azokat a pontokat, amelyek sokszor gátat szabnak egy cég sikerességének. Amennyiben megtisztel bennünket bizalmával, biztos lehet benne, hogy az Ön cégében is megtaláljuk ezt a pontot és sikerre visszük vállalkozását!”

           Böde Flórián

és hogy mi számunkra a legfontosabb?

Mi segítünk Önnek céljai elérésében!

Ha a fenti sorokban egy-két rokonszenves gondolatot vél felfedezni, akkor jó helyen jár!

Jelentkezzen Ön is bátran és töltse ki rövid, díjmentes előminősítés és pályázatfigyelés űrlapunkat, hogy első kézből értesülhessen a legújabb támogatási lehetőségekről!

Ha pedig Ön is a szívén viseli cégének pénzügyeit és szeretné céges tőkéjének nem csak a reálértékét megőrizni, hanem attraktív kamatokat is elérni, kérjen tőlünk visszahívást vagy adjon meg pár alapadatot ezen az oldalon és Kollégáink hamarosan felkeresik Önt!

Bármi is legyen a célja, az első lépést már megtette, ehhez pedig Gratulálunk Önnek! 🙂